Nézőpont
Él, él az ember, küszködik,
Ezer gond- s bajba ütközik.
Fárad, tesz, használ, sokszor alkot,
Átküzd sok meddő hosszú harcot.
Egy rózsás kertben - életünk ilyen kert -
Sétálni láttam tíz szál úri embert.
Többen hallánk együtt zenét,
Lelkünk andalgásba merült;
Szívünk pedig külön nemű
Érzetre mellünkben hevült.
Rablott kincsekből,
Miken vér s könny ragyog -
A dús, szent célra
Egy milliót adott.
Királyt, vezért, hőst újraértékelnek,
Gyalázva mind, kik előtt leborultunk.
A tiszta őszi csendbe
A messzi hadgyakorlat
Ágyúdöreje döng.
Száz alakban, százképpen látlak,
Látlak Ruthnak és Delilának,
Látlak mindenkinek.
Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszuságod;
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát;
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod, ég,
Csak hiúság, búborék.
Minden koporsó zárt levél,
A halál zord pecsétje rajta.
Tartalma bús, tartalma mély,
De csak az Isten olvashatja.
Hogy csak már félig eljöhettem,
Gyuladoznak a lámpa-lángok:
Nem vagyok otthon s még nem messze
És máris majdnem látva-látok.