Metafora
Azt hittem, eljő majd a gazdag ősz,
Arany gyümölcsök ideje.
S a reménységnek büvös kosara
Irigyelt kinccsel lesz tele.
Nótáim, én árva rigóim,
Vesszetek. el: nem tudtatok
Harsogni elég gőgösen,
Kacagni elég boldogan
Hangotok bamba hódolóin.
Királyi kertben liliom sóhajtoz.
Felhő megreszket légi, bibor ágyán.
Buja öröm száguld ezernyi vágyán:
Csak egyszer érni liliomos ajkhoz.
Körülöttem a tél hava pelyhez,
A föld hólepte, fehér.
Elértem a hídhoz, a melyhez
Egyszer mindenki elér.
Dicséritek borát Tokajnak,
És Körmöczbánya aranyit:
Beszéljetek már, büszke népek,
Uj napjainkról valamit!
Nagy gyanúd van lányka: hogy kivüled
Szép magadhoz mást is szeretek,
S szívedet mi gyakran fojtogatják
Ily csalékony, balga képzetek. -
Vészt jósol a felhők taréja,
A szél szilaj danába kap,
Az élet kínja, mint a héja,
Vijjogva a szivemre csap.
Ó ne hidd, hogy a dicsőség,
Hogy az édes szavu hír,
Csábítgasson bármint, tőled
Valaha elvonni bír!