Madárdal
Én, ki papíroson sokat szántogattam,
Baconi mezőben szántogatok mostan.
Aszfalt helyett járok keskeny barázdában,
Szívem gyönyörködik pacsirta dalában.
Kemény a tél, zord idő jár.
Ott künn szinte csikorog.
Viskójában szegény özvegy
Két árvával nyomorog.
Hopp gyerekek, ki van itt?
Elő, elő apróságok!
Itt vannak a kis pajtások,
Hoztak nektek valamit;
Jöttek sokan egy seregbe,
Nagy vidáman csicseregve.
Fütyült nádsipján, csermely-tiszta hangon
Világitó, aranyszin éneket,
Örömtől megremegtek a virágok. -
De nem hallgatták meg az emberek.
Egyhangú dallam - s talán mégis új
Zeng az erdő
- Bár kopár s lombtalan -
Zeng az erdő.
A cinke -
Mi mindent rejt egyhangú dallama:
Hóvirág csenget,
Somvirág sárgáll
S ibolya kékell benne...
Elhagyott vár. Ki tudja hány
Év suhant el már felette.
Egy zugában öreg ágyú
Henyél búsan, ott feledve.
Ki zeng oly édesen,
Édes keservesen,
Elő varázsolván
A nap sugárait,
Álomból ébresztvén
A rétek lányait?
Minden ágon, minden bokron
A' csalogány énekel...
Szerelem édes álmában
Boldog az ifju kebel.
Hullámzó vetések,
Ragyogó harmat-tenger.
Mért rejted el a dalt?
Amiben hisz az ember.
- Miért búsulsz, kis mamuskám?
- Ne is kérdezd, ó, papuskám!
Nézd a drága Csöppikét,
Az aranyos kicsikét,
Iskolába kéne adni,
S nincsen madáriskola,
Majd széthasad árva fejem:
Hová adjam? Mondd, hova?
Fölébredt a nap, kapuját kitárta,
Nótával köszönti a dalos madárka.
Ébredez az erdő, már a rét sem alszik
Madár dalolása messzire elhallszik.
Itt van a szép kikelet,
Ég-föld örül és nevet.
Ha szíved hozzám hajolna,
Nem tudom: boldog lennék-e?
Boldogitó gondolatról
Nincs lelkemnek sejditése.