Madár
Fehér a föld, fehér az ég,
S a hófúvásos táj felett
Kereng, leszáll, meg felrepül
Setét, zajos madársereg.
A halványhold szépen süt,
Toronyóra éjfélt üt,
Várromon a' bagoly huhog,
A' zölderdőn vihar suhog.
Meghalt szegény kis pintyőke,
Liliom a lepedője,
Négy gerlicze vontatja,
Fülemile siratja.
Piczi madár az ökörszem,
De azért én őt szeretem.
Gondtalanúl szökdécselget,
Fényeshátú bogárt kerget.
Gólyát látok,
Gólya száll.
Hosszu lábán
Aranyszál.
Vándor, állj meg! az ég harsan.
Hova mennél a viharban?
A sötét, vad éjszakába'
Szól az orkán orgonája,
Záporesőt ont a felhő,
Recseg-ropog, zúg az erdő.
Repűlni tanitja
Fecskemadár a fiát,
Édes anya járni
Iczi-piczi Palikát.
Tavasz vidulása,
A kakuk szólása,
Az én szerencsémnek
Búra fordulása.
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Te fent lebegsz szabad madár,
Nem szédít távol messziség,
Láng nézteidnek tártan áll,
Nap, hold, csillag, 's rejtélyes ég.
Egy éh holló lopott egykor egy darab sajtot,
Amellyel egy nagy fára száll.
Felettebb éhes volt, s folyt szájából a nyál,
Midőn egy vándorló rókát is arra hajtott
A szerencse - vagy szerencsétlenség.
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Ha virág lehetnék,
Nefelejccsé válnék:
Zöld mezőben minduntalan
Az utadba állnék.
Ne menj szelíd galamb, ne menj előttem,
Nem háborítalak meg.
Az én szemem gyönyörködik tebenned,
Gyönyörködik szemedben.
Sírj, oh szép Venus! és te, kis Kupído!
Széllyel sírjatok, oh kegyes személyek!
Mert nagy búba merűlt szegény leányom:
Megfosztotta halál szelíd verébtől!