Madár
Felöltözött a páva
Szép, csillogó ruhába
S amint szokott, kevélyen
Sétál künn a napfényben.
Egy pulyka csirkéit vivén legelőre,
Szava sok hangjához szoktatta előre,
Hogy az zsinórmérték s intés gyanánt légyen,
Víg, vagy bús esetben kiki mit, s hogy tégyen.
Száll a, száll a, száll a sas,
Nézi, nézi a farkas.
Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
Csörgött a sövényen
az egyszeri szarka,
illegett-billegett
sebesen a farka.
Apró ruczák, kis libák
a patakra járnak,
Mert a sárban bogarat,
gilisztát találnak...
Itt van a szép kikelet,
Ég-föld örül és nevet.
A novembernek éle, foga van.
A tél fenyeget a metsző szelekbe:
Mi eltámolygunk bús hajléktalan
S csak kérdezgetjük: hova, merre?
Ha szíved hozzám hajolna,
Nem tudom: boldog lennék-e?
Boldogitó gondolatról
Nincs lelkemnek sejditése.
Az volt egyszer bajos élet,
Hogy a vizek kiszáradtak,
A folyóból mind kötél lett,
Patakokból csepümadzag,
Fától-fáig, - hegytől-hegyig
Kifesziték egytől-egyig,
S mint száritó kötelekre
Teregették föl ezekre...
Ha kiülök a kőpadra,
madár száll az ágra:
S amíg dalol, rágondolok...
Kendermagot talált
A veréb s igy csarált:
Egyedem,
Begyedem,
Megegyem?
Ne egyem?
- Csip, csip, csip, kis madarak:
Itt a búza, itt a mag!
Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.