Kovács
Din-don, din-don, din-don, din-don;
cseng a pöröly, kalapács;
Dan-dén, dan-dén, dan-dén, dan-dén:
én vagyok a kis kovács.
Az útszélen van egy kovács,
a kenyere a patkolás.
Csak patkol este-nappal,
mindig levett kalappal.
Ó, mondjátok meg, hol van a helyem?
Én kerestem, de sehol nem lelem.
Az ég s a föld közt lengve lebegek,
mint krízis óráján a betegek.