Kedvesemnek
Csatába ment a fiatal vitéz:
Vagy diadalra, vagy halálra kész.
De nem talált
Se diadalt ő, se halált;
Mindössze csak egy seb jutott neki:
Egy percz müve! hanem e percz müvébül
Sok év mulik mig valahogy kiépül,
S még aztán is, holtáig, égeti.
Megmondom én, csak egy szót szólj,
Megmondok én neked mindent,
A mi szépet, titkosat látsz
Az egekben, avagy itt lent.
Nappal ne nézd a mély kutat,
Mely szótlan áll: a lelkemet.
A zajban csak homályt mutat
És mindent némán eltemet.
Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.
Ugy szeretném szerelmedet
meghálálni, de nem lehet,
se csillagot, se kenyeret,
nem felezhetek meg veled.
Ó ne hidd, hogy a dicsőség,
Hogy az édes szavu hír,
Csábítgasson bármint, tőled
Valaha elvonni bír!
Boldogságommal nem dicsekszem,
Bár ajkamon csaknem kitör.
Ó hányan vannak a világon,
Kiket nehéz bánat gyötör...
Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...
Forrón szeretsz te engemet,
Mint fű tavasz hevét;
Lánggá lobbantod kebledet,
S az olthatatlan ég!