Eső
Esik eső, látom én azt,
Sár lesz abból, tudom én azt.
Mint a' földnek sohajtása,
Száll a' felhő, száll az égre.
Felhőkbe fúrták már fejüket az északi hegyek,
és elszéledtek barátaim a sárguló cserjék között.
Itt a bűvös május,
Gyöngyvirág hónapja,
Amikor a madár
Puha fészkét rakja.
Esőcseppek, ködfoszlányok, -
Sűrü erdőkön keresztül,
Esőcsepptől, ködlepeltől
A levélzet össze rezdül.
Szakadó esőben mennek kis diákok,
Hét lúd meg utánok gigeg-gágog.
Nyavalyg, miként a húr
Rossz kézben, az életem sorja
S elsodorja
Muzsikáját a Jelen.
A zápor ömlik; nem megyen misére,
S nem láthatom, mint lépdel, ablakomból, -
Nem, mint pillant rám, titkon-kedveltjére.
Be sötétek vagyunk,
be bús terűt hordunk:
énünk mély árkában
földünk lélekvére
be habosan árad,
örvénylőn háborog!...
Ó, lásd az idők hetyke lányait,
a napokat, mik engem összemarnak,
ünnepözönnek, boldogságzamatnak.
Esők után, melyek borúba vonták
A házakat és lelkeket,
Ha nap derül nyugatnak horizontján,
Oly csodálatosak a fellegek:
Aranyban égnek és bíborban égnek
S az alkonyatba hulló messzeségek...
Zivatar 1927. április 2. délután
Tavaszi felhők közt hirtelenül
Megvillant valami - cikázó harangnyelv
S a fekete ég vészharangja megkondult félperccel utána.
Méltóságos, mint végső szavad volt,
a bánatom ünnepi ruhája.
A kétnapos őszi eső veri most
s rá bús szürke szineit szitálja.