Elfogadás
Nem hódításra indultunk mi el
A végtelenből, - csak találkozásra.
Testvér, a mi testvérségünk
Ezért oly ritka, szép és drága.
Nem hajtottuk a lelkünket igába.
Egymás lelkét prédának sose néztük,
Szemmel nem vertük, szóval nem igéztük.
Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
Hát jól van, most kilépek.
Vallom veled, hogy nem hiába élek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
És áldás az átok
Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
És néha vérrel és szennyel befessék
A rejtett Cél felé futó világot.
Hűséggel megvert embertársaim!
Más ember könnyen szedi sátorfáját
s jót-rosszat színtelen emlékké gyűrve,
közömbös arccal tova áll.
Sem rög, sem sír, sem jóság, sem szemek,
sem dáridók, sem szenvedések
nem érnek le a lelke mélyeig.
Hogy síri álma közeleg
A természetnek, gyász tele
Sárgult levélben írja meg,
S előre jő az ősz vele.
Terhedre van, hogy a sebes folyam
Szük medrében dagad, forr és rohan;
Hogy, bár akarnád, nem fékezheted:
Ez háborít, ez rontja életed!