Életkép
Hűvös park, őszi reggelek:
Dér-ittasan leszállingóznak
Valakire
Vörhenyes tölgyfa-levelek.
A tengerparton talán elhallgatott egy andalúz gitár,
és körülöttünk kehelybe bomlik milliónyi bimbó.
Erdő szélén őrizgette
Erzsike libáit,
Koszoruba füzögette
A mező virágit.
Ez az, amit még akarok:
menni még egy darabon és gyalog.
A tiszta őszi csendbe
A messzi hadgyakorlat
Ágyúdöreje döng.
Valaki szappanbuborékot fúj,
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.
Hópelyhek szállnak, szálldogálnak,
Megint egy évet sírba zárnak.
Lágy szemfedője hólepel,
Bent lobogó láng fénye mellett
Talán a szép nyárról csevegnek,
Kiket fagy, hó nem érdekel.
Kilenc szomorú tücsök csiripelt
hajnalban, a házatok előtt
és én voltam a karmester úr.
A város csatakos. Sötét a lámpasor.
- Fiatalúr, az éjjel jól megáztál.
Nedvesen csillog pár sötét torony
s a szél a síkos háztetőkön mászkál.
Elnézem a Göncölszekerét;
Lámpásai pislán lobognak
Kék mesgyéjén a csillagoknak.
Fehér havon repül a szánkó,
Innen-onnan torony integet,
Lila köd ül a falu felett.
Fehér havon repül a szánkó.
Itten töltöm vígan napjaimat
E szalmafödeles együgyű kis házban.
Itt öntözöm zsenge virágimat
E kis kertecskének híves homályában.
Ép-e még az asztal?
Áll-e még a ház?
Reggeltől napestig
Játék, hancuzás.
Az őszutói barna alkonyat
Halkan piheg a pelyhező havon.