Életkép
Csendes Holt-Tiszának jégsima vizébe,
Tisztán tükröződik a partok vidéke.
Pirosló fűzgalyak, hosszú sáslevelek,
Fehérfelhős kék ég, a csendes táj felett.
Piczi fehér felhő
Arany búza felett,
Széles szekereken
Hordják az életet.
Cseli csárda, cseli csárda!
Villám, hullám összejárta,
Hol a mennykő, hol az árvíz,
Nem is egy, de legalább tíz.
Pihennek a fűben
Szénagyűjtő lányok,
Kaszások pihennek -
Megnyugszik kaszájok.
Csöndes a kertnek minden bokra - árnya
Álomlátó dél hullámos hevén,
Sötét foltot tép a nagy nyárfa ága,
Álomlátó dél hamvas kék egén.
Rászállt a déli nyugalom a földre,
Halványabb, lágyabb lett a nádas zöldje.
Megfoghatatlan tájkép: - nád felett
Átlátszó, párás, zord, kemény hegyek,
S elől egy rét - tüzes zöld színben égve
Zöldes fényt vet a bágyadt halvány égre.
Szívfájdító tavasz.
És olyan jó.
És olyan jó.
És mégis olyan jó.
Estharangnak hangjainál
A nap sötét fellegbe száll,
A földmivelő és a méh
Sietnek már haza felé.
Fényes, vakító, forró nyári dél;
Majd hogy ki nem gyúl fenn a házfödél;
Az ablak mind befüggönyözve áll,
Hogy elbúhasson a riadt homály.
Pufók felhők, dalos fuvalmak,
Foltos fény-mezők a mezőkön,
Kínok a szívben. Ő jön, ő jön,
A szent Tavasz. Ideragyognak
Messze szivek és messze faluk.
Uj tavasz illata! - langyos, meleg a lég -
Nagy téli álomból ismét felébredék.
Kizöldül a mező szinehagyott leple
Mélyebben lélegzik anyaföldünk keble.
Repül a por az őszi táj felett,
- Hamvas, kavargó, könnyű fellegek -
Felkél a hazatérő nyáj nyomán
Az utak széles, hosszú vonalán,
Nagy csordák fehér sokasága benne,
Mintha egy hadsereg dobogva menne,
Most gyors, rövid mozgással általvágja
A falu göndörszőrű disznónyája.
Felettem ég a déli perzselő nap,
Köröttem mély csend, lélek sincs sehol.
A szemhatáron ég, föld egybeolvad,
És elmosódik, lassan összefoly.
Szabályos sorokban zsendül a vetés
a józanság egyeneseket húz
az önzés határköveket állít
és megbízható lakatot tesz a magtárra.
Szép vetéssel beborítva
Hevesmegye földje,
Jó az Isten, - bő aratást
Igérget a zöldje.