Életkép
Mély szürkeségbe szédült át a reggel.
A kocsma terme sápadt, búskomor.
Dús polcain a sűrű alkohol
fondorkodik nagy, tarka üvegekkel.
Hófehéren árad a hold sugárja,
Sötétlő kert feketéllő lombjára,
Fekete lomb sürüjéből kiválik
Egy madár szárnya.
Kigyúlnak a csillagok a falu felett,
Sötétebbre festi az éj a levelet,
Kicsiny házak meghúzódnak a fák alatt,
A sötétből kis ablakok világlanak.
Három rózsabimbó
Nyílik a szobámba -
Pohár-vízbe nyílik.
Hogyha szívem tisztább
Illatuk lehatol,
Lehatol a szívig.
Fehér holdvilágnak ezüst karimája
Világoskék égbolt nagy mezejét járja.
Elterül az alkony párás-ködös leple,
Az egész fennsíkot hullámával lepve.
Már szól a tücsök,
Újra megjelent,
"Átvette csöndes birodalmát"
Oly nesztelenül, mint a május,
Virágzó almafák alatt.
A nagy városra lankadt csend hajolt,
Az utcán elcsitult a nesz,
Ezüstöskék ottfenn az ég; a hold
Órája ez.
Csacsog, fecseg, de nem tör csendet,
Szellők alusznak a habon.
Csak néha-néha loccsan egyet,
Szelíden, lágyan, altatón.
Itten töltöm vígan napjaimat
E szalmafödeles együgyű kis házban.
Itt öntözöm zsenge virágimat
E kis kertecskének híves homályában.
Fehér havon repül a szánkó,
Innen-onnan torony integet,
Lila köd ül a falu felett.
Fehér havon repül a szánkó.
Elnézem a Göncölszekerét;
Lámpásai pislán lobognak
Kék mesgyéjén a csillagoknak.
A tiszta őszi csendbe
A messzi hadgyakorlat
Ágyúdöreje döng.
Erdő szélén őrizgette
Erzsike libáit,
Koszoruba füzögette
A mező virágit.
Hűvös park, őszi reggelek:
Dér-ittasan leszállingóznak
Valakire
Vörhenyes tölgyfa-levelek.
A mezőn,
A réten,
Csöndes nyári éjjel
Harmatos
Köntösét
Teregeti széjjel.