Éjjel
Éjfél van, már Lúna leszáll, s eltűnik az óra,
S ablakod elleniben én egyedűl vagyok itt.
Hárman virasztánk egykoron
A' csendes éj' óráiban,
A' hold, én, 's egy halvány leány
Mély fájdalom vonásiban.
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Hófehéren árad a hold sugárja,
Sötétlő kert feketéllő lombjára,
Fekete lomb sürüjéből kiválik
Egy madár szárnya.
Szállj le halkan a vidékre,
Nyári alkonyat!
Szőjj a drága lány szivébe
Színes álmokat.
Éjfélre kondul a harang,
S száll, száll a hang,
Nehézkesen, tompán, borongva,
Imát vagy tán átkot mormolva,
Mintha a világ lelke volna.