Csillagok
A téli csendes estvék,
Reánk köszöntenek,
S azok imár egészen
Lelkemhez illenek!
Sohse volna e földön szép kikelet,
Ha te rá nem ragyogtatnád szemedet,
Rut ez a föld, ne pillants rá, kedvesem,
Reám pillants, hadd nyiljék ki szerelmem.
Mért háboritnátok,
Csekély gondolatok?
Jövőt nem kérdezek
Múltat nem kutatok.
Ne süss nap, oh ne süss!
Ne süss oly keményen,
Az én kis liljomom
Az erdőbe mégyen.
Felragyog az esti csillag szelid fényben,
Kedves ragyogását elmerengve nézem.
Szende sugarain lelkem buzgó vágya
Menny felé siet, a csillagok honába.
Elnézem a Göncölszekerét;
Lámpásai pislán lobognak
Kék mesgyéjén a csillagoknak.
Tízéves voltam. Vacsora után
Kisurrantam a hintahelyre még.
Ezer szemével, tündöklő szemével
Engem nézett az augusztusi ég.
Csillagokra néz a gyermek:
"Adj közűlök jó anyám! -
Mond - hadd játszom vélek én is
Oly szépen néznek le rám."...
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Aranymécs a mennyország ablakában,
magadtündöklő égi rejtelem:
tán Isten tett ki oda irgalmában,
jelül, hogy haragja nem hirtelen,
s még van remény, hogy önmagunkba szállván,
a jobbik útra mind rátérhetünk,
míg ránk nem dőlt a véresarcú bálvány -
ó, hajnalcsillag, kit hirdetsz nekünk?
Istenem! oly sokan a haláltól félnek! -
Engemet elkábit ez a tenger élet,
Hiszen nincsen halál a nagy mindenségbe',
Csak élet, csak élet, - nincs kezdete, vége.
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...