Bor
Ha te is, valódi jó bor,
Szikrádzol a pohárba,
Te is, kacsongató szem...
Megérett a szőlő, leszüretelik,
Szorgalmas leányok puttonyba szedik;
Ebből a szőlőből lesz ám a jó bor,
Ha majd az édes must megérik, kiforr.
A pályafutás immár véget ért,
Kilobogta magát a lelkem.
Csak bor, csak lyány szerelme
Szivem fő gerjedelme,
Mit nékem a világ?
Harcra vagyok indulóban,
Nincsen több bor a kancsóban,
Csaplárosné, violám,
Én még többet ihatnám.
Fölfelé megy borban a gyöngy,
Jól teszi,
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Egykor lángokat vetettél,
Ősz tető, most vesztegelsz,
És kiégett köveidben
Szőlő-fürtöket nevelsz.
Bort tölts, babám, beteg vagyok, jaj nekem!
Meg nem fér többé bőriben a szivem,
Elaltatja talán a bor bajomat,
Rég nem ittam, hadd igyam le magamat.
Ezeradta csaplárosa,
Kancsóját penész nyaldossa;
Bort bele, ki lelke vagyon,
Szomjúhozom szörnyen, nagyon!
Nem gondolok e világgal,
Tele szívem tűzzel, lánggal,
Tűzet, lángot szórok széjjel,
Nincs körülem soha éjjel.
Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy magyarul is szabad nézni,
Szabad szemekkel szabadon
Parádézni.
A magyarok istene
Áldja meg a lelked,
Kedves Német barátom,
Szeretlek én téged.