Heltai Gáspár

Keresztyéni panaszolkodás és intés

Ember, emléközzél végedről
És bizontalan időjedről.

Miért élsz olyan nagy kevélségbe,
Pompaságba és döllyeségbe?

Mind Istent s mind embert utálván
Előmenvén nagy bátorságban?

Mindent gyalázsz és szidalmazod,
Minden háborúra adsz okot.

Mert te minden embert meggugolsz
Noha majd s ezennel leomolsz.

Mert kevés múlva meg kell halnod
S a férgökkel leszen lakásod.

Por vagy és hertelen elmúló,
Csak árnyék és füst, mely nem álló.

Felneveködél mint egy virág
És hamar léssz, mint egy asszú ág.

Lassan-lassan elorozkodol
És hamar minden időd elfoly.

A te napid megszámláltattak
Határid is rendelve vadnak

Uradtól és bölcs Istenedtől.
Azért ebbe egyebet ne völj.

Színetlen elkullag a halál,
Megöl mindent, valakit talál,

Mind az gazdagot s mind a szegényt,
Nem kímíl sem nagyot, sem kicsént.

Mindegy néki a szegény koldus
A kegyetlen és hatalmas dús.

És ezért meggondold, te ember,
És teljes életedben légy jámbor.

És végedről elmélködjél mind
Így eltávoztatod a sok bűnt.

Aki siet hamar Istenhöz,
S életet igaz hitbe végöz:

Ez halottaiból támad fel
És mennyországba örökké él.