Wohl Janka

Ha elhagyottan...

Ha elhagyottan, fényes pusztaságban,
Magányosan a nagy, zsúfolt világban
Feledve áll egy szenvedő,
Ez az, akin minden szem kérdve nyúgoszik,
Kin az egész világ megosztozik:
A nő, kire Isten átkát veti:
"Adjátok, emberek, a hírt neki!"

Ha van, kit a gúny éles nyila bántson,
Kit az egekből le a sárba rántson
Démoni kéj mosolyival,
Ez az, ki lelkét küldi az örök felé,
Fájdalmi szárnyain világ elé:
A nő, kire Isten átkát veti:
"Legyen költői, nyílt szíve neki!"

Ha van, ki őrült, égő vággyal járja
A nagyvilágot, boldogságát várva,
S hiába vár, eped, sovárg -
Ez az, kit a dicsőség keble felkarolt,
Kit a világ nagyok közé sorolt:
A nő, kire Isten átkát veti:
"Babér környezze homlokát neki!"