Szerző
Wohl Janka

Wohl Janka

az első magyar zsidó írónő, Wohl Stefánia nővére

1846. — 1901. május 23.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2154 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2008. április 16.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Wohl Janka

Báró Eötvös Józsefhez

Fenn, a hon csillagos mennyezetén,
Király, mint a nap a csillagok között,
Úgy állsz, te nagy, az égiek helyén
Örök sugárral szent hazád fölött.
A nemzet föld, a költő nap az égen,
Mely túlragyog az eltűnt nemzedéken.

S ha én, szerény, mulandó mécsvilág
A halhatatlan, egy naphoz tekintek fel,
Szelíd mosollyal, mint nyíló virág,
Hozzád csupán könyörgni jövök el.
Mint éltet szór a nap a fényes árral,
Adj fényt a mécsnek egy léleksugárral.

Oh, benned ég, ragyog az égi tűz!
Nem mint Prometheusz, ki lopva nyerte meg,
Éltet teremtményidbe lelked fűz,
És Isten-adta szellemek ezek,
Kibontakoznak égi szenvedéllyel
A költészetből, szeplőtlen tökéllyel.

Ha szenvedések átkát szórja rád
A sors, mely Istenként áll életünk fölött,
Lelked nem érzi az átok nyomát,
Alá már géniuszod sugárt szövött.
Oh boldog te, ki szenvedéseidnek
Emléket állítsz, mint örömeidnek.

Sötét pyramid, órjás és örök,
Sötét, mint éj, de fényes csillaggal tele
Az emlék, mit az elhalt örömök
S remények sírján lelked emele.
Karthausi lett a szív, s virágozása
Halni nem tudó hattyú dalolása.

A messze föld, a messze végtelen,
Miként a puszta gönc, egy órjás jéghalom,
A természet sivár, élettelen
A láng nélkül, mely életfuvalom.
A földek istenként a napfényt várják,
Az emberszív a szerelem sugárát.

S a szerelem a halhatatlanság;
A szerelem a lét, a lélek és a lény -
Elmúlik mind, mert mind mulandóság,
Örök csak ő az ember kebelén.
S ha fénye költészetben megtörődik,
A költő névre Istenség szövődik.

Wohl Janka aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!