Szerző
Wohl Janka

Wohl Janka

az első magyar zsidó írónő, Wohl Stefánia nővére

1846. — 1901. május 23.

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2475 alkalommal nézték meg.
Az oldalra felkerült: 2008. április 16.

Megosztás

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (5)

Wohl Janka

Egy szellemhez

Éjfélt ütött. El-elalvó kis mécsem
Halványult fénye rezgve jár körül;
Fakó sugára már csak árnyékokba,
Kétes, bizonytalan ködbe merül.
S képedre száll
Egy fénysugár,
És ott megáll,
Megáll!

Körültekintek - összefolyva minden -
Káosz szobám, hol most árnyék honol -
S szivembe nézek - éjbe vész ott minden,
Nincs ott a fény, amellyel tartozol.
Számolj nekem -
Miért sötét
Most kebelem,
Szivem?

Az ihlet, az imádat égi lángja,
Mely mennyé szentelé föl lelkemet,
Most haldokol, mert elvonád a tápot
A melytől élt: édes szereteted.
S nem élhetek
Nélküle én -
Szivem beteg,
Beteg!

Imádnom kell! Lelkemnek kell e zajgás,
Kell, hogy legyen lelkemnek Istene
És szellememnek kell e föltekintés,
Tömjén legyen nagy szárnyú éneke.
Imádnom kell!
Imádtalak!
S hideg kebel
Felel!

Hisz nem az embert, oh, nem azt szerettem
Lelkem csak lelket, nagy lelket szeret,
S az Istenség fönséges nimbuszával
Környezte szellemem ősz fürtidet.
S lelked hideg -
Ábrándja nincs!
Nem érte meg -
Rideg.

És összetépve most az ihlet szárnya,
És színtelen a dús ábrándfüzér,
Alig világít a zajongás lángja,
S meleg nélkül a láng már mit is ér?
S képedre szállt
Sötét szívből
Még egy sugár -
S megállt!...

Wohl Janka aláírása

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!