Péczeli József

Utas, makk, tök

Egy utas hogy megállt egy erdő szélébe',
Egy makk alatt nyögő tölgyfa tünt szemébe,
Gondosan vizsgálja, mi volna még belől,
S szörnyű nagy tököket lát jobb és bal felől.
E két célon sorra legelteti szemét,
Álmélkodva nézi gyümölcsüknek nemét.
Végre mond: ha minden jól van e világon,
Mért terem ily kis makk ez iszonyú ágon?
Mikor e kis plánta mázsás tököt nevel,
S húsz tölgyfa levéllel felér itt egy levél.
Töknek kéne inkább teremni e nagy fán;
S makknak e föld színén csuszkáló kis plántán.
Szint így nincs pedig rend az emberek között
Melyben habzó szívem sokszor megütközött.
Sok agyatlan fejek ülnek a fő sorban
A felséges elmék csúszkálnak a porban.
Jó előmente van az álnok erkölcsnek
Egy napról másra nincs kenyere sok bölcsnek.
Ezek kételkedni már tovább nem hagynak:
Hiszem, hogy mindenek történetből vannak.
Ily gondolatokkal a fa alá mégyen,
Hogy ellankadt teste déli álmot végyen.
Lerakja ruháját s fekszik a hátára.
Ott csakhamar egy makk esik az orrára.
Felserken, néz széjjel: hát bugyog a vére;
Akkor bezzeg ő is elméjére tére,
Mondván: "Hogy ha e makk disznó tök lett volna,
Izekre repedt szám több igét nem szólna.

Utaidban Isten! bölcsességid nagyok,
S hogy piszkáltam bennök, látom bolond vagyok:
Mert gáncsot kerestem kezed munkájában,
Holott nem voltam én titkaid házában."