Erdődhez
Szép vidék áll tölgyerdők között;
Volna nem szép, nékem még is az!
Ott mosolygott rám a' gyermekév,
Ott szedém virágid' szép tavasz!
Messze tenger volt a' kerti tó,
Hegytető a' vadrózsás halom;
Kis körébe mindent föllelék,
Kéjbe olvadt minden fájdalom.
Áll a' völgy, hol együtt harczolánk
Én, 's a' szomszédból kerűlt sereg,
És ha baj talált, vigasztalóm -
Jó anyáin - az Isten áldja meg!
Ifjuságom legszebb napjait,
A' mit édest érezett szívem,
Egyetlen boldog szerelmemet,
Kis határid adták énnekem.
Mint e' kor, melly játszva átölelt,
Úgy veszett-el boldogságom is:
Jó tavasz, de nem mint akkoron,
Nyil virág, de annál több tövis.
Oly nehéz, nehéz az élvezett
Boldogságot elfelejteni,
Tünde bájival a' szép emlék
Felmosolyg szivünket vérzeni.
Ámde nékem kéj e szenvedés,
Üdvet ád a' szép emlékezet,
Mert én ismét meglátandom azt,
Hol jelennel a' múlt fog kezet.
Jó szűlőim', a' szelíd leányt
Játszó társim' és szomszédimat
Élni hagyta a' jóságos ég,
Feltámasztni boldogságomat.
Végy öledbe végy hát engemet,
Gyermekévim' bájos édene!
'S bár virágid elhervadtanak,
Szentesíti keblem' istene.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!