Baróti Szabó Dávid

Az halálról

Ember vagy; készűlj: az halál felvonta talántán
Már íjját, már tán nyilat is üt ki reád.
Ember vagy; majd porrá léssz: azt, amit eleddig
Éltél, már az halál birja, te nem vagy ura.
Hajnali kort élsz még? ugyanez rettenthet: az ifjú
Renden lévőkből több nyeresége vagyon.
A gyökeres vén tőlgyfa nem hajt melegekre, fagyokra:
Eggy deret, eggy forrót gyenge palánta kigyőz?
Élet-üdőd kivirágzását most kezdi? ki tudja?
A gyász-padra lehúll még ma virágja talán.
Nyers, eleven vagy még? de körűl vagy véve veszéllyel:
Eggy eset, eggy csuszamás a temetőre vihet.
Eggy őnéki fejér márvány nyak, líliom homlok,
Friss rózsákkal elűlt arca, pirossas ajak:
S tar fő, horpadt szem, ráncos bőr, ritka fogakra
Szállott száj, vőlggyel mély pofa, görbe derék.
Ember vagy, múló vagy azért: megvetni tanúld meg,
Amit az enyves halál róllad örökre lehúz.
Útas vagy, nincs állandó maradásod: örökre
Hol fogsz lelni helyet, sokszor eszedbe vegyed.
Sokszor imígy gondolkodjál: Ha ki kellene mindjárt
Múlnom, lelkem hová menne, s örökre hová?
Illy készűlettel meg mernék halni, vagy elsőbb
Másként intézném dolgomot Isten előtt?
Amikoron leragad nyelvem, bédugja süketség
Két fülemet, szemeim fényjit elállja homály,
Megmerevít a végső dér, az halotti veríték
Elfut, s éltemnek nem tudom adni jelét:
Mit kívánandok, cselekedtem vólna? - Miveld azt
Minden nap, minden nap les az éhes halál.