Jókai Mór

Az egyetlen ápoló

Végkép el voltam hagyatva!
Atyámfia, jó barátom!
Szeretőm és régi szolgám:
Mind elhidegült irántam.

Magam voltam, magam laktam,
Még sem jártak látogatni,
Pedig ott benn olyan szépen
Lehetett volna mulatni.

Csak egy ember volt hű hozzám.
Reggel, délben, este eljött,
Megitatott, ha szomjaztam.
Barátságunk ekép fejlett.

Karon fogott, ha sétáltam,
Úgy ügyelt rám, úgy segéljen,
Mind a két szeme fényére;
Azt mondom, hogy soká éljen.

De kivált a szabad légtül
Igen jól meg tudott óvni,
Mit e derék hű embernek
Nagy érdemül kell felróvni.

Az Isten is áldja őt meg,
A mért értem annyit lábolt.
- Nevére nem emlékezem:
Azt tudom, hogy porkoláb volt.