Pásztor Bélaköltő és jogi tisztviselő |
Nappal éhbérért tollat rágok
És császárom, a tröszt ura,
Csörgő pénzével úgy táncoltat
Mint kígyókat a furulya.
Ó, költők, mind a kerti fák!
Beírják házaink falát
Árnyukkal minden éjjel.
Mint roppant sötét verssorok
Águknak árnya úgy csorog.
Csapongó szenvedéllyel.
Alkonyi tenger ez a tenger,
Arany-kék s merő rőt szinekkel,
S márvány taréjú hab alatt
Félistenek és cethalak.
Idézlek, porladó rabbi,
Ősöm, Liva ben Becael!
Halotti ruhád rojtjai
Suhogjanak az égre fel!
Az esti imát már végighadartam.
Tekintetem nagy, bolyhos szárnyon röppen.
Egy éji pille zümmög még csak halkan
A ráfonódó lámpaszőtte körben.
Az asztalon két megtört fényű gyertya
S az anyám szemében ezer gyertya ég...
Érzem már, hogy közeleg a vég.
Ha üldözik a kígyót,
Hozzásimul egy ághoz.
Szárnyaival a lepke
Kék szirmokat utánoz.
Álmomban lágy gyolcsot szőttél,
Oly elomlót, mint a köd.
Csak libegett, nem suhogott
Holdas ujjaid között.