 | Kozma Andorteljes nevén Leveldi Kozma Andor, költő és műfordító |
A beteg Istenhez könyörgött:
Ne vinné őt el még az ördög,
S meg is menté az Úr kegye.
Egy fodor se' lebben
A csöndes tavon;
Csönd van a szívemben,
Nincs dal ajkamon.
Ősz, hervadás, ború. — A szürke égen
Szomorú felhőt sírva űz a szél...
Hallottam egy regét valaha régen:
Van egy sziget, hol örök tavasz él.
Ó, jer felém, ha szunnyadok,
Halkan, lábujjhegyen,
Hogy míg szemed reám ragyog,
Az álmom szép legyen.
Ébreszti a földet
Piros nyári hajnal.
Teli van a szívem
Szerelemmel, dallal.
Király akartam lenni,
Nem lett belőle semmi.
Ért balszerencse számos
És lettem csak napszámos,
Csak napszámos.
Ha százszor szép is, nincs igézet
A hideg asszonyban soha.
Nem érdemes rá, meg se nézzed,
Vond válladat és menj tova.
Úrnak születni,
Sohase vetni,
Csupán aratni,
Hátra maradni,
Mitsem tanulni,
Másra szorulni,
Lomhán henyélni,
Élvekben élni...
Fenn száll a rémletes magasban,
A léghajós, onnan lenéz:
Egy tengert lát mozogni lassan,
Pedig lenn bőszen dúl a vész.
Messze komor mult mélyibe nézek,
Feltünedeznek régi vitézek,
Daliásak, erősek, hű magyarok.
S ime, a rajzó lelki tömegbül,
Mely a borún mint fény köde lendül,
Felmagasulva egy kiragyog,
Egy csodamód kiragyog!
Történik egyszer, régtelen régen
Csanádi püspök nagy útra mégyen.
Gellért e püspök, Velence szülte,
Walther, a sváb pap szolgál körülte.