Juhász Gyula

Juhász Gyula

a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője
1883. április 4. (Szeged) — 1937. április 6. (Szeged)

Szerző figyelése

Unalom

Ezen a fáradt délutánon
A koravén ősz bandukolt át
A vasárnapi pesti utcán,
Mely kongott a nagy unalomtól.

Tovább...

Darvadozás

Tömörkény lócáján ülök, üldögélek,
Nézem a Tiszát, mely folyik, mint az élet.

Tovább...

Régi nyári éj

Fekete jegenyék között
Pirosan kelt a nyári hold,
A táj bársonyba öltözött,
A Tisza csöndben szunditott.

Tovább...

Az utolsó

Mint nyáj után a nyári est porában,
Míg vén harang üzen az ó toronyból,
Úgy baktat andalgó versek nyomában
Ez az utolsó, elfáradt komondor.

Tovább...

Október

A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.

Tovább...

Jó szó

Meleg a hangod, mint a friss kenyér
És színes, mint a felhők esti égen.

Tovább...

Dugonics oszlopánál

Sírodhoz, Dugonics, szent öreg, eljöve
Új kor énekese s tiszteletét teszi
És hogy zöld laurus fonja be hamvadat
Örvend néki egész szive.

Tovább...

Még valamit...

Múltamba vissza ösvény nem vezet
És ködbe fullad az emlékezet.
Hogy én is éltem, versekből tudom,
Míg topogok egy céltalan uton.

Tovább...

Mindenkiért

Ki eddig árva egymagamba rogytam
Fenséges és szemérmes bánatomban,
Ma búmat, mint szent zászlót lengetem meg
Testvéreimnek, sok, sok ezredemnek!

Tovább...

Életérzés

Már annyiszor döbbentem meg halálos
Mély döbbenéssel a csodán, hogy élek,
Hogy én vagyok e különös, talányos,
Bús és gúnyos valaki, aki évek
Hosszú során át megy az ismeretlen
Örök sötétbe és közben dalolgat,
Akit elhagytak ifjúság, szerelmek...

Tovább...

100

Megint tavasz...

Megint tavasz van és megint panasz van
Szívemben, ebben az örök kamaszban.
Mert fiatal még és nem értik őt,
Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.

Tovább...

Emlék

Egy nyári éjre emlékszel-e még?
Mint csillag fénye a lelkemben ég.

Tovább...

A dóm zenéje

A dóm örök vágyával égbe tör fel
S büszkén dacol az elmúló idővel.

Tovább...

Károlyi Lajoshoz

Az életünk rövid, de a művészet
Örökebb, mint a földek és egek,
Mi elmegyünk, de a jövő ködébe
Lelkünk világa fényeket vetett.

Tovább...

Vörösmarty

Elnézlek sokszor a magány s az álom
Csöndes ködfátyolán át, est ha száll,
Hogy a vidék porában, sírba vágyó
Szívedbe vág a nagyszerű halál.

Tovább...