Arany Lászlóköltő és népmesegyűjtő, Arany János fia |
Már elnyit a tavasz, varázsa széled,
Szép álma eltünt, el van zengve dalja,
Üde virágát nyári hő aszalja,
- Munkára int, küzdésre hí az élet.
Virrasztok árva lámpa mellett,
Olyan nyomasztó a lehellet,
A lég olyan nehéz!
Künn a világ vigalma, zajja,
S a "honfiság" lármás zsivajja
Tompult morajba vész.
Lili... lili... liliom,
Zenebona, milliom,
Nyughatatlan kéneső,
Veszedelem-kereső,
Izeg-mozog teste-lelke...
Mint purgatorium, kietlen, bús, setét,
Hol megtört vezeklő várja ítéletét,
Hol a lét epedés, az idő végtelen,
A lelken, mint köd ül aggasztó sejtelem, -
Hol Damoklesz-kard függ mindenik fej fölött,
S mint puszta szirten egy csoport hajó-törött,
Összebuj úr, szegény; nincs koldus, nincs király,
Bölcs és bolond csak azt tudja: hol mije fáj...