Ábrányi Emil

Ábrányi Emil

költő, műfordító, újságíró
1851. január 1. (Pest) — 1920. május 20. (Szentendre)

Szerző figyelése

 IdőHosszKedvenc

Veled örökké...

Veled örökké! Ó mi szép,
Mily édes lesz az élet!
E nagy világban, kedvesem,
Együtt bolyongni véled!

Tovább...

Nincs válasz

Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat,
A szenvedőket telehintjük könnyel:
Az Isten, aki mindnyájunknak atyja,
Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel?
- Nem tudom!

Tovább...

A legkedvesebbnek.

Annyi szirma nincsen a virágnak,
Annyi gyöngye nincsen a világnak,
Mint ahányszor nevedet megáldom,
Viruló virágom,
Édes birodalmam, ragyogó világom!

Tovább...

Dal

Ha virág lehetnék,
Nefelejccsé válnék:
Zöld mezőben minduntalan
Az utadba állnék.

Tovább...

Jézus karácsony-fája

Jártam magam karácsony éjjelén.
És egyszer egy szép férfi jött felém,
S csodás szemével a szemembe nézett.
Mámor fogott el, édes, szent igézet,
Olyan szelíd volt és olyan fönséges!

Tovább...

Credo

Bár napról napra látom
Hogy mennyi szenvedés
Öl, rombol a világon
S a boldog mily kevés;
Bár győz a jóval szemben
Az aljas, a hamis,
S e véres küzdelemben
Tántorgok magam is...

Tovább...

Mosoly

Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,
Melyben sugár s könny lágyan összefoly.

Tovább...

Szivem lázongott...

Szivem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes éjen át,
És partjait szakgatta, törte,
És tépte önmagát.

Tovább...

Keresem az Istent.

Különös zarándok állott meg előttem,
Az esti homályban, az alkonyi ködben.
Hosszú haja kuszán omlott a szemébe,
Kínos barázdákkal volt fölszántva képe
És egész alakján valami nagy bánat
Árnyéka borongott, mely szivemre támadt
S a részvét forrását megnyitotta bennem.
Oda lépett hozzám: "Engedj megpihennem!"

Tovább...

Ne vedd zokon...

Ne vedd zokon, szerelmem,
Ha lelkem, mely tied
Egész a sírig, olykor
Körödből elsiet.

Tovább...

Kedves, nézd!...

Kedves, nézd! A sáppadó lomb
Sorra mind alá-pereg...
Elsárgultak a mezők, mint
A haldokló emberek.

Tovább...

Menni kell...

És lassan, lassan mind megyünk,
Ha ütni kezd az óra.
Mind elmegyünk a föld alá,
Közös találkozóra.

Tovább...

In aeternum

Amit megírtam sok, sok év előtt,
Látom, valóra válik:
Karöltve járjuk a világot át,
Együtt leszünk halálig.

Tovább...

Él a magyar...

Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,
Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentűl hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Tovább...

A rózsa csügged

A rózsa csügged, halványan lehull,
Ha nyári éjek üde harmata
Meg nem szépíti sáppadó szinét.

Tovább...