Versek a viszonzatlan szerelemről
Álmomba', halld, szép kedvesem,
Ravatalon feküdtem...
Ránczosképű vén asszonyok
Siránkoztak felettem.
Ha látom, galambom,
Kendődet lobogni:
Ugy elkezd a szivem
Sebesen dobogni.
Vártalak, galambom,
Hiába vártalak!
Az uj szeretőddel
Sétálni láttalak.
Jó Leányka! szépen nyílnak
szép ortzádon a' tavasznak
kedves rósaszínei.
Egy csillag se ragyog fönn az égen...
Egy csillag se ragyog fönn az égen,
Ha nem szeretsz: mért nem mondtad régen?
Jusson egyszer még eszedben...
Jusson egyszer még eszedben,
Kit metszettél bé szivedben?
Légy hajlandó nevének,
Örökös hivségének.
Édes leány, hamis leány,
Szivem panaszra kél -
Te csókolódtál lenge nád,
S hitetlenné levél!
Bármikép itéljed
Magadban, elhidgyed
Hogy szeretlek!
Titkossan gyötrődöl,
Szivedben törődöl,
Hogy kedvellek.
Tavaszi délután jókedvű társaság
ibolyát szed lenn a Szépasszony-völgyében.
Juliska nem talál: Kevés még a virág.
- Aki engem szeret, ibolyát ad nékem.
Eddig volt, tovább nincs,
Szerelmemnek vége.
Visszaszállt keblembe
A nyugalom, béke.
Nyúgodalmam tolvajnéja!
Szánd meg szenvedésemet,
S hidegséged, mint egy héja,
Ne tépje úgy szívemet.
Beteg vagyok egyetlenegy szótul...
Beteg vagyok egyetlenegy szótul,
Fáj a szivem, talán be se gyógyul.
Oda, oda mind, ami jó,
E sártekén boldogitó!
Kerül, kerül... én kergetem,
Soha utól nem érhetem!
A hatalmas szerelemnek
Királynéja ihol jő,
Vagy talán az én szivemnek
Vívója az? ő az, ő!