Versek a szeretetről
Megfagy a szív, ha nem szeret;
És ha szeret, megég.
Szeretlek, mint a hold a csendes éjet,
Miként a léget a szabad madár...
Nem szeretem, nem gyülölöm,
Nem keresem, nem kerűlöm,
De mégis
Nála nélkül nem lehetek...
Szeretlek! mint a sír halottját,
Oly hűen, oly némán, -
Mint a sír, mely régen beomlott
Szeretett halottján.
Mi a szív? ezt kifejezni
Több mint ember kellene,
Olykor az is bizonyos, hogy
Szív nélkül sok - nem lenne.
Szegény szüléktől származám,
Kimondhatlan szegény vagyok,
Az élet minden birtokom,
És én még is boldog vagyok.
Úgy áll az elhagyott kert közepén,
Palástosan, aggon és egyedül,
Mint aki látott minden "jelenést",
És mindent tud, és mindennek örül.
Kis kunyhóba vágyom,
A Balog partjára,
Öreg édes anyám
Reszkető karjába.
Kertem alatt ha kimégy a rétre, leányka, s az ajtót
Zárva s szökőkutamat víztelen állva leled;
És zaj nélkül az ernyőket, hol máskor öröm zeng...
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.
Fehér lábaid merre visznek téged?
Mondd meg nekik, hogy minden nyomuk éget.