Versek a szerelemre való vágyakozásról
Futó ember még semmit nem talált,
Ám gyakran az, ki fontolgatva járt...
Tarka lepkeként dalom
Hogyha útra kél,
Szégyenlős a kis bohó -
Szerte szállni fél.
Szeretnék nem szeretni,
S ah mégis lángolok,
Karom kitárul önkényt,
Szivem föl-földobog.
Ilyenkor, ha nyilnak az orgonavirágok,
Sajnálom elszállott, ifju koromat,
Ilyenkor messzi nyugalomra vágyok,
Hol zsenge kertek mély csöndje fogad.
Kis rózsa, szép rózsa,
Gyönge virágszál!
Szeretőd ha volna,
Így nem hervadnál;
De hervadsz mint magam,
Hull kis leveled:
Kedves ifjuságom
Hull el itt veled.
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág elhervadt csendesen.
Álmot láttam,
Álmot boldog szerelemről,
A' miképen a' sötét föld,
Mely fehér lepelben alszik,
Virágos mezőt, madárdalt
'S délibábot álmodik.
Jaj, majdnem szétfeszít a szerelem.
Jaj, majdnem összenyom a félelem.
Egy ölelésben, asszonyok,
ki halna meg velem?
Nékem a sors szerelmet adjon,
Szívemen égjen el az asszony,
Ha megcsapja a láng fuvalma,
Csókomtól váljék hervatagra.
Azt se tudom, mit csinálok,
Ugy meguntam a világot;
A világon senkim sincsen énnekem,
Dehogy ér egy fakovát az életem!
Az esti felhők torlatag csodája
Aranyligetté zsúfolódva áll,
Meghalt a nap...
Hév naptól hervadtában
Kék viola
Lehajola,
S epedve zöld bokrában
Már halni kész vala.
Honnan indulsz és mikor jössz el?
Csak tudnám, ki vagy?
Megérkezel-e idejében
Egy rossz, vén fiunak?