Emlékezésről szóló versek
Miklós fiamnak egy havanna szivarral
Harmincöt éve Miklós napra
Apámtól kaptam én ezt.
Tartsd te is az emlékezésre
S harmincöt évek mulva véle,
Becsüld meg majd a Dénest.*...
Elfelejtenélek,
Ha tudnám,
Hogy azután békén
Alunnám.
Sokat jártam Vele a hegyek között,
akkor léptem át a lövészárkok ottfelejtett emlékét
és néhány évtizedet.
Szemed két kihúnyt csillag.
Szádon Isten pecsétje.
Arcod: foszló finom köd,
Alakod: alig-pára,
És egyre távolodsz,
S én: emlékezet szegénye
S reménység koldusa
Nem látok vissza elmult életedre...
A páholy csupa fény volt:
Az első emelet.
Gyönyörű fönnségűlt vidék
Mellyen az öreg Nilus foly!
Fölötte, a felhőtlen ég
Napfénye egy örök mosoly.
Vándor megállj! Hó! bámuld e követ,
Mellyel magunknak szerzénk hírnevet...
Emlékszem még, emlékszem reája,
Ifjuságom boldog szép korára!
Fényes napja s könnyü fellegével,
Azt az időt hogy felejteném el?
Gyermekkoromnak szép emléke,
Köszöntelek, húsvét vasárnap!
Száll a szívemre égi béke
Ünnepén a Feltámadásnak.
Hogyan volt, azt már nem tudom.
De mégis csak megláttam egyszer,
Bámultam rája nagy szemekkel.
Már régen volt, csak ezt tudom.
Már nem bir el a talpalattnyi föld,
s már nem győzöm az arcát ütni, rugni;
és kérdeni, mért állok egy helyen?
s mért gyengülök, ha el akarok futni?
Én voltam az a nyugtalan gyerek,
Ki egykor annyi álmot kergetett,
S szentül hivé: mit érez, gondol, az
Mindennél igazabb igaz?!
Ne bámuld azt, ha sokszor,
Bár boldoggá tevéd,
Bús hangok töltik ismét
Költődnek énekét.
Szép vidék áll tölgyerdők között;
Volna nem szép, nékem még is az!
Ott mosolygott rám a' gyermekév,
Ott szedém virágid' szép tavasz!