Csókról szóló versek
Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Hogy csókosat egyszerre álmodunk,
Csak ennyit tudok róla.
Istenem, az-e, akit gondolok?
Mindig megérzem,
Mikor lecsúszik a takarója.
Aludtam; 's álmodozni kezdék
már prósaszóval, már dalokban:
Kloét festék le álmaim.
Meg-látván a' kis Klári
Aszszony-Anynyát tsókolni,
meg-tsalt, ugy mond, a' Néném
kába volnék, ha hinném
hogy a' férfi tsók tilalmas.
Édes leány, hamis leány,
Szivem panaszra kél -
Te csókolódtál lenge nád,
S hitetlenné levél!
Szőke kis lány, csitt! csitt! csitt!
Szőke kis lány, csitt! csitt! csitt!
Hallgass, édes, egy kicsit!
Hogy csókot kértem, elpirult,
S komolylyá vált a kedvesem,
És kezét tiltón felemelte:
- Hova gondol... nem... sohasem!
Ifjú tolla Ámor nyilának,
Serdűlő bajusz! idvez légy!
Sok szerelmes csókok párjának
Felibe prémkoszorút tégy;
Míg a finnyás nyári lepkéket
Torzos tarlód el nem inti,
Vagy míg a göndör szőröcskéket
A tél dérrel be nem hinti.
Szökj, epigramma, de nem mint nyíl, mely célra fut és öl,
Szökj mint csók, melyet félve lop a szerelem.
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a cirpelő mezőn
Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!
Csókolóztam a Margitszigeten,
Ó, drága, félszeg, régi eset -
Tanár úr voltam, lelkes és sovány,
S egy kisdiákom meglesett.
Forró és száraz volt az este,
Zengő üvegből volt a teste
Valami szent, nagy éjszakán
Vad nászban megfogant az élet
S azóta tart a nász örökké,
Minden kis mozgás csókba téved.
Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.