Betegséggel kapcsolatos versek
Nosza hát induljunk, - hajtsál kotsis hamar,
Bár essen zuzmara, zápor vagy zivatar;
Nem tartóztat engem semmiféle hátra...
Kis csendes házban, a falun kivűl,
Szegény agg özvegy sír szünetlenűl
S elhagyja tán maholnap kis lakát:
Mert néki isten csendesebbet ád.
Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Hátat fordítva a világnak
Fekszem s elnézem a falat,
Nem bántanak az emberárnyak
És nem fájnak a sugarak.
Bennem jár, hallom, mint kopog
Álomtalan, vak éjeken,
Kopog, dobog, indul, megáll
És jár tovább hűségesen.
Ez ágyon ring most életem tova,
Ringatja láz, ringatja rejtelem,
Évek, remények, kétségek soka
Mind szállanak velem...
A nap arcomba tűz,
s csak könnyeken át látom,
hogy rámhajlik a fűz.
Karosszékben ültem.
Lángolt a forró nyárközép
s szivembe őszi napnak
szelíd bánatja költözék.
Óh, hogy lehessen méltó ez a rajz
Szerénhez, ki oly finom és meleg,
Csak most kissé hasikája beteg,
És épp ezért csak bús rimekre ajz.
A városon a múlás szárnya reszket,
némák, mogorvák mind az emberek,
a házakon jelző piros keresztek,
az arcokon megdermedt döbbenet.
Levetkőztem. Koponyámat hátul a borotvás szolga,
Ott, hol a baj lelke fészkel, csontsimára letarolta.
Kis kereken járó ágyam halkan gördül hűs folyosókon,
Hideg borzong a tarkómon, szó ami szó, de elfogódom.
Most már mindegy. Hajt az élet, hajt az élet puszta vágya,
Kínon, jajon, szenvedésen át, a végső éjszakába.