Kutya
Mióta az újság hírül adta,
Hogy egy kutya (német az ebadta!)
Nemcsak csahol, ámde még beszél is,
A csodákban hinni kezdek én is.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szekerecske,
Szekerecskén zörgött négy kis kerekecske.
Szekerecske elé fogva két cicácska,
A harmadik benne: a kis Maricácska.
Csak nézte Bundás, hosszan és merengőn,
Mi ott előtte állt, az asztalkendőn:
Egy hosszu kolbász, díszpéldány, nemében,
Alvó kigyóként, hármas gyűrüképen,
És mint a paradicsomi kigyó,
Oly csábitó.
Egyszer egy kutyának mi jutott eszébe?
Ej, huj, ej, huj, mi jutott eszébe!
Gazdáját megunta, hűtlenül elhagyta,
S felcsapott művésznek, fel ám az ebadta.
Óh, a kedves Pincsi nagysága,
De szépen fest a kalapja!
Csupa gyönyör, csupa csuda,
Nem látott ilyet Pest-Buda.
Megunta a kutyáját valaki,
Tehát parancsot ada ki
Hogy agyon kell durrantani.
Egy puszta ház áll velem szemben
Régóta süket, néma csendben,
A kerítése avitt, csorba,
Mint bőre- s husamállott borda.
Örzsike a nevem, ki vagyok, mi vagyok?
Ennek a kutyának a gazdája vagyok!
Kutyám neve Tarka. Bámuljátok Tarkát,
Lelógó nagy fülét, hosszú lombos farkát.
Hajdinában az egér,
A macskával egy testvér,
A macska meg a kutyával,
Ez meg disznó komájával.
Pincsi kutya büszkén jár-kel,
akár csak egy gavallér!
Csikorog a tél,
Szegény farkas fél,
Hogy éhesen marad,
Pecsenyét nem harap.
Fut a havon keservesen,
De nincs terítve seholsem.
Egy vízben hogy vitte a kutya prédáját,
E síma tükörben meglátta formáját,
S azt vélvén, hogy más eb úszik ott húsával,
Azt is beharapni akarta szájával.
A kis Gyurka a tábláján
szorgalmasan irogat,
Mögötte a kis Juditka
kiváncsian pislogat;
Ő még kicsiny, nem tud írni,
bár szeretne tudni már:
Majd megtanul esztendőre,
ha majd iskolába jár!
Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya, meg a nyúl!
Manczi ül a kocsiban,
Ilonka meg tolja,
Bodri mellettük szalad,
vidáman csaholva:
Ez ám csak a mulatság! -
mint a szél repülnek...