Gyermekhalál
Játékszerül hogy csillagot
Mennyről atyád nem adhatott,
Sírtál, te kis fiú, sokat;
Kicsiny szíved rá megszakadt!
Vész ébred, üvölt az éjjeli szél,
Házból az anyácska remegve kikél,
S karján csecsemővel ide s tova jár.
"Kebled csupa fagy;
Oly néma, sötét vagy!
Szép gyermekem alszol-e már?"...
E földi élet csak küszöb
Egy fényes, magas Lét felé,
Midőn a lélek boldogan
Jut Istennek színe elé.
Sír-rí szegény Andris gyerek,
Arcán a könny csak úgy pereg...
"Édes anyám merre vesztél?
Kis fiad már rég keresgél?"...
Az arcán fellegek árnyéka lengett,
hisz gyermekét nemrég vesztette el.
Kezében kapa volt, mellyel a hantot
akarta a gyomoktól tisztogatni.
Zöld hegysor alján, zöld hantu sirban
Hat drága megtört szív porladoz;
Virágot rája csak a tavasznak
Bimbófakasztó szellője hoz.
Kisded! korán elhervadál,
Mint hajnalon letört virág,
Korán sülyeszte sírba a'
Rontó halál' ádáz keze,
Kivágva kiméletlenűl
Léted' derülő reggelén.
Egy újszülött gyermek halálára
Alig jött s már is elhagyott,
A kit úgy vártatok,
Szerelmeteknek gyermeke; -
Szülék, ne sírjatok!
Eljátszottad már kis játékidat,
Kedves fiú, hamar játszottad el;
Végsőt mosolyga orcád, s a halál
Leszedte róla szép rózsáidat:
Nemcsak magad menél, elvitted a
Szülék vidámságát, elvitted a
Legszebb remények gazdag bimbaját.
Oh anya! meg ne sirass, hogy ezen kis sírba leszálltam...
Hidján volt egy baglya,
Hosszu lábu gólya
Reá fészket rakott;
Négy kis fia volt ott.